Helyreálltak a Gmail fiókok

Helyreálltak a Gmail fiókok

Pár nappal ezelőtt pánikhangulat lett úrrá a Gmail felhasználók között, ugyanis 150 ezer Gmail fiók tartalma törlődött, amit mostanra sikeresen helyreállított a Google.

A történet végül jól végződött, mert minden Gmail fiókot sikerül eredeti állapotába visszaállítani, és nem történt semmilyen adatvesztés, ám ez a kis botlás a Google részéről legalább rámutatott arra, hogy ez bármikor megtörténhet, ezért érdemes több módon védeni fontos adatainkat.

A Gmail felhasználók nagy része a pánikhangulat hatására azonnal archiválni kezdte adatait, tehát mondhatjuk, hogy mindenki tanult az esetből.

A Google nyilatkozata szerint éppen egy új szoftvert telepítettek, és ennek hatására törlődtek a levelek, amit azonnal leállítottak, amikor észlelték a hibát.

Ami a legnagyobb meglepődést okozta sok ember számára, hogy a Google nem csupán szervereken tárolja az adatokat, hanem emellett szalagos biztonsági mentések is készülnek. Pontosan ez az oka annak, hogy jelen helyzetben képesek voltak hiba és hiány nélkül visszaállítani a levelezéseket.

Lehet mondogatni, hogy mégis hogy történhetett ilyesmi, de azt gondolom, hat év alatt ez volt az első nagyobb probléma, és a helyreállítás gyorsan és hiánytalanul megtörtént, tehát mondhatjuk, hogy a Gmail igazán megbízható rendszert biztosít számunkra, méghozzá mindezt ingyen.