A Google elindította élő közvetítéseit YouTube Live néven, ezzel hamarosan erős konkurenciája lesz a hagyományos tévéadásoknak.
A hagyományos videó feltöltések mellett most már élő közvetítésekre is van lehetőség a YouTube-on, a szolgáltatás YouTube Live néven indult el, az első közvetítések tegnap este már elérhetők voltak.
Az eddigi használattal szemben, az élő közvetítésekhez nem lesz elegendő egy regisztráció, partnernek kell jelentkezni, meg kell felelni a YouTube által támasztott technikai igényeknek, azután el lehet indítani az élő műsoradást.
Rövid időn belül akár több ezer élő műsoradás indulhat, ami azt jelenti, hogy elképesztő tartalomválaszték lesz az oldalon.
A felhasználók feliratkozhatnak kedvenc YouTube Live csatornájukra, akár egy RSS-re, így könnyedén követni tudják az adásokat, és azok rögzíthetők lesznek a Google naptárszolgáltatásában. Mivel az egész elérhetősége igen könnyű lesz, elképzelhető, hogy nagyon gyorsan erős konkurenciát fog jelenteni a YouTube Live a tévéadások számára.
Emellett, a YouTube Live-en prémium csatornák is megjelennek majd, melyek tökéletesen igényes műsort közvetítenek szinte egész nap, ezzel erősítve a szolgáltatás minőségét.
Az új szolgáltatással a Google jelentős előnyre tehet szert, elsősorban hirdetési felület tekintetében, hiszen a YouTube felhasználók ezzel a lehetőséggel jóval tovább maradnak az oldalon mint eddig.