Elindultak a Microsoft fotózó autói Európa felé

Elindultak a Microsoft fotózó autói Európa felé

Az okos más kárán tanul, úgy tűnik ez a Microsoft hitvallása is, hiszen a Google hibáiból okulva indítja útjára fotózó autóit, hogy Európára is kiterjessze a StreetSide szolgáltatást.

Míg a Google egyre inkább kihátrálni látszik az utcafotózásból, a Microsoft most indul neki európai körútjának. Az angliai utcafotók már májusban láthatók lesznek a Bing Maps felületén.

A fotók feldolgozását extra gyorsan végzi a Microsoft, egy-egy városban készült fotók egy hónapon belül láthatóvá válnak az adott területen a Bing Maps-on.

A fotózó autók technológiája szinte pontosan megegyezik a Google autókéval, valamint a jogszabályok is nyilvánvalóan ugyanúgy vonatkoznak a Microsoftra, mint a Google-ra. A Microsoft előnye, hogy a Google már kitapasztalta az utcafotózás buktatóit, így már csak az előre kitaposott utat kell bejárniuk.

A Microsoft nem saját maga végzi a fotózást és a feldolgozást, ezt a Nokia tulajdonában lévő Navteq cég végzi, mint ahogy eddig is ők adták az erőforrásokat a Bing Maps-hoz.

A jogszabályok szerinti arcok és rendszámok kitakarása sokkal jobb minőségben történik, mint ahogy azt a Google végezte, a Bing Maps a Microsoft Silverlight technológián alapul, a térkép használatához szükség van a Silverlight plug-in telepítéséhez.

A Microsoft szeretné elkerülni a jogszabályok megsértését, ezért főként azokra a területekre fókuszál, amik turizmus szempontjából érdekesek lehetnek, és igyekszik elkerülni a lakóövezeteket.

A StreetSide projekt keretein belül nem lesznek vizsgálva a WiFi hotspotok, hiszen a Google ezzel kapcsolatban kapta a legkomolyabb támadásokat.

Úgy tűnik a Microsoft csak arra várt, hogy a Google feltérképezze számára a támadási felületeket, majd ezek ellen felvértezve elindult az utcafotózás projekt.