A BSA felmérése szerint a Magyarországon használt szoftverek 41 százaléka kalózmásolat, ami 24,5 milliárd forint meg nem fizetett licencdíjat jelent.
A BSA (Business Software Alliance) már nyolc éve végzi folyamatosan az illegális szoftverhasználat arányát, és az ezzel kapcsolatos közvéleményt, mindezt 116 régióban teszi.
A felmérésekből kiderült, hogy globálisan 59 milliárd dollárt tesz ki a jogosulatlan szoftverhasználat kereskedelmi értéke, ebből a magyar felhasználók kalózmásolatai mintegy 113 millió dollárt tesznek ki.
Százalékos arányban nézve a nemzetközi illegális szoftverhasználat aránya 42 százalék, tehát Magyarország még a nemzetközi átlag alatt van ebben a tekintetben.
A vizsgált 116 régió felében ez az arány 62 százalék, ami főként a fejlődő országokat jelenti.
Magyarország elsősorban annak köszönheti ezt a jónak mondható arányt, hogy az utóbbi években a notbookok nagyobb mértékben terjedtek el, amihez legtöbbször legális operációs rendszer tartozik, tehát nem kell azt külön megvásárolni.
A szoftvercégek és a BSA egyöntetűen veszteségként definiálja azt az 59 milliárd dollárt, amit a szoftverfelhasználók nem fizetnek meg jogdíjként, ám ez a valóságban meg sem közelíti ezt az értéket, hiszen ha nem lenne lehetőség az illegális szoftverek beszerzésére, akkor a legtöbb felhasználó a hasonló funkciókkal rendelkező ingyenes szoftvereket részesítené előnyben, tehát akkor sem vásárolná meg, ha nem jutna hozzá annak illegális másolatához.
Természetesen, a szellemi tulajdonjog megfizetése nagyon fontos a szoftverek esetében is, mivel ez az alapja a további fejlesztéseknek. Ennek ellenére érdemes megvizsgálni, hogy miért pont a fejlődő országokban a legmagasabb az illegális szoftverhasználat. Nyilvánvalóan, a fent említett arány jóval alacsonyabb lenne, ha a felhasználók számára nem okozna anyagi nehézséget ezeknek a megvásárlása.
Ezt igazolja az a felmérési eredmény, miszerint a megkérdezettek 70 százaléka támogatja a szellemi tulajdonjog védelmét a szoftvergyártással kapcsolatban.