A Google már régebb óta foglalkozik azzal, hogy a már nem jogvédett könyveket digitalizálja, ezzel elérhetővé tegye az olvasók számára. Most újabb negyedmillió könyv került ebbe a hatalmas adatbázisba.
Ez a tevékenység a Google részéről részben missziós tevékenység, részben saját megerősödésére szolgál, ám akárhogy is nézzük, más nem végzi el a munkát, ezért köszönetet mondhatunk, hogy ezt a hatalmas, felbecsülhetetlen értékű tudást folyamatosan elérhetjük.
A most digitalizálásra kerülő könyvek nagy része a 18. század végéről, 19. század elejéről származik, főként az angol ipari forradalom idejéből. A könyvek nagy része tudományos kordokumentum, ám regények és korabeli magazinok, időszakos kiadványok is beolvasásra kerültek.
A Google ismét támadásnak lett kitéve könyvmissziója révén, némely kiadó peres úthoz folyamodott, hogy megakadályozza a folyamatot. Egyes kiadói szervezetek szerint nem megengedhető, hogy a Google a digitalizált könyvek területén is monopóliumra tegyen szert, ám megoldással nem rendelkeztek arra vonatkozóan, hogy milyen más módon kerülhetne elérhető közelségbe ez a rengeteg tudás a felhasználók számára.
A Google ezzel a tevékenységével két legyet üt egy csapásra, hiszen társadalmi célú tevékenységet mindig is folytatott különböző területeken, ám a könyv digitalizálás saját algoritmusait is folyamatosan fejleszti.
Az teljesen biztos, hogy a Google tevékenysége nélkül ez a rengeteg nyomtatott anyag nem kerülhetne ilyen léptékben elérhető közelségbe, ugyanis az anyagokat bárki felhasználhatja, természetesen kizárólag nem kereskedelmi céllal.