Elkelt a MySpace

Elkelt a MySpace

Fél éve eladósorban van a MySpace, a News Corp. végül jóval alacsonyabb áron szabadult meg tőle, mint amire számítani lehetett.

MySpace logo

Mindössze 35 millió dollár értékű saját részvényt adott a MySpace-ért a Specific Media, bár korábban a News Corp. 100 millió dollárban határozta meg a legalacsonyabb eladási árat.

A MySpace eredeti vételára 2005-ben 580 millió dollár volt, ehhez képest a mostani eladási ár valóban aprópénznek tűnik. Mindezek ellenére a News Corp. számára nem okozott veszteséget a közösségi oldal üzemeltetése és alacsony áron való eladása.

A MySpace igen jövedelmező volt még a tavalyi évben is, amikor 347 millió dolláros bevétele volt, az azt megelőző évben pedig 470 millió volt ez az összeg.

A magas bevételek főként a Google-val közös együttműködésből fakadtak, miszerint az oldalon lévő hirdetésekből álló összeget megosztották, cserébe a MySpace átengedte a Google-nak az oldal keresőmezőjét.

Amíg a MySpace népszerűsége megfelelőnek bizonyult, addig az együttműködés mindkét fél számára kielégítő volt, ám a tavalyi év második felében, főként a Facebook hatására, a bevételi mutatók drasztikusan csökkenni látszottak, így a decemberben lejárt szerződést a Google módosította.

Az eredeti megegyezés szerint a Google vállalta, hogy három éven keresztül minimum 300 millió dollárt kifizet a MySpace számára akkor is, ha ezt a hirdetésből származó bevételek nem érik el. Ez különösen nagy biztonságot jelentett a MySpace számára, ám ezt a kitételt az új szerződésbe nem vette bele a Google, nyilvánvalóan a hirdetési bevételek drasztikus csökkenése miatt.

Ebben az új felállásban már teljesen érthető, miért akart a News Corp. mindenképpen megszabadulni a lefutott közösségi oldaltól, és az is világosan látható, hogy az alacsony eladási ár semmiképpen nem jelent veszteséget számukra, igen jól szálltak ki a MySpace fenntartásából.

Az új tulajdonos, a Specific Media közzé tette, hogy hamarosan Justin Timberlake-nek komoly részesedése lesz a MySpace-ben, ennek tükrében nyilvánvalóan marad az eredeti zenei irányvonal.

A MySpace zuhanórepülése, valamint tulajdonosváltása komoly leépítéseket vont maga után. A tavalyi év elején még 1400 alkalmazottja volt a MySpace-nek, ami mára már csak 200 főt jelent.

A MySpace volt alkalmazottai közösséget hoztak létre, és egy új könyvön dolgoznak, ami a MySpace bukásáról szól.