A Google+ valódi célja a felhasználók azonosítása

A Google+ valódi célja a felhasználók azonosítása

Eric Schmidt lerántotta a leplet a Google+ valódi céljáról, miszerint elsődleges célja a felhasználók azonosítása.

Google+ Google Plus

A Google már korábban is próbálkozott közösségi portál működtetésével, de eddig minden próbálkozás kudarcba fulladt. A Google+ júliusban indult, bár már akkor is az számított legnagyobb hírértéknek, hogy Mark Zuckerberg a legnépszerűbb felhasználó.

Akkor a Google azt nyilatkozta, hogy a felület bár nagyon hasonló a Facebook felületéhez, ám szolgáltatás tekintetében sokkal kiterjedtebb lesz, sokkal inkább a felhasználók érdekeit fogják képviselni.

Majd a Google+ indulása után egy héttel Eric Schmidt felháborodottan nyilatkozta, hogy a Google szeretett volna együttműködni a Facebook-kal, ám Mark Zuckerberg elzárkózott a lehetőségtől.

A következő érdekesség, illetve botrány sem váratott sokáig magára, két héttel később a felhasználók megismerhették a Google+ szigorú regisztrációs szabályait, miszerint kizárólag saját névvel lehet felhasználói profilt létrehozni, és ezzel egy időben tömegesen kezdte irtani a regisztrációkat.

Ez egy kicsit furcsa volt, nem kis ellenérzést váltott ki a felhasználókból, mondhatni, közfelháborodást keltett. Aki kicsit is végiggondolta a folyamatot, arra a következtetésre juthatott, hogy a Google+ célja talán mégsem egy nagy közösségi portál üzemeltetése, a felhasználók kiszolgálása, sokkal inkább egy adatgyűjtésre emlékeztetett.

Ebből adódóan, nem mindenkit ért váratlanul Eric Schmidt legutóbbi nyilatkozata, miszerint a Google+ célja az internetes anonimitás felszámolása.

Eric Schmidt elképzelése szerint az internetről egyértelműen hiányzik a pontos azonosítás, és ezt az űrt kívánja a Google betölteni a Google+ portállal.

Ez a célkitűzés egyértelműen egyenlő a lehetetlennel, hiszen azok a felhasználók, akik nem szeretnék vállalni személyazonosságukat, nyilvánvalóan nem fogják használni a Google+ felületét.

Ez a célkitűzés, illetve az elhangzott nyilatkozat mindösszesen azt idézheti elő, hogy a Google+ amilyen gyorsan berobbant, olyan gyorsan el is fog tűnni, hasonlóan a Google ezt megelőző próbálkozásaihoz, hacsak nem történik valamilyen gyökeres változás a közösségi oldalon.

Gyakorlatilag a Google+ jelenleg kikényszeríti a felhasználóktól valódi identitásuk használatát, ami bizonyos területeken komoly kockázatot jelent, teljes mértékben elveszi az emberek privát szféráját. Főként azokban az országokban igen fontos ez a kérdés, ahol még mindig elnyomó rezsim alatt élnek az emberek. Az erre utaló kérdésre Eric Schmidt csupán annyit válaszolt, hogy ezek az emberek már úgyis megszokták, hogy nincs privát szférájuk, tehát nem érinti olyan érzékenyen őket.

Ezzel a nyilatkozattal nem valószínű, hogy Eric Schmidt túlságosan megnövelné népszerűségét.