Három hónappal ezelőtt indult a Google új közösségi szolgáltatása, a Google+, Larry Page, a Google elnöke volt az egyik legaktívabb felhasználó, ám egy hónapja már ő sem használja a szolgáltatást.
A fotón jól látható, hogy Larry Page utolsó bejegyzése idén augusztus 15-én került ki, és azóta még egy megjegyzést sem fűzött hozzá.
Nem Larry Page az egyetlen, akinek kezdeti lelkesedése teljesen eltűnt a Google+ szolgáltatással kapcsolatban. Pár nappal ezelőtt került napvilágra egy felmérés eredménye, mely Google+ felhasználók aktivitását mérte fel.
Az elmúlt egy hónap során több mint 40%-kal csökkent a közzétett bejegyzések száma, amiből arra lehet következtetni, hogy mégsem gyűri maga alá a Facebook-ot a Google+. Mint egy pár nappal ezelőtt kiderült Eric Schmidt nyilatkozatából, nem is ez volt a Google+ eredeti célja, sokkal inkább a netezők azonosítása. A korábbi nyilatkozatot igen nagy közfelháborodás kísérte, talán ez is hozzájárult az aktivitás zuhanórepüléséhez a Google+ közösségi oldalon.
Az is elég furcsa, nem jellemző a közösségi szolgáltatásokra, hogy a felhasználók száma nem publikus, ezt a Google nem teszi közzé.