A Facebook első USA-n kívüli saját tulajdonú szerverparkját a sarkkör közelében építi ki, mert itt képes legjobban kihasználni a megújuló energiát, és a természetes hűtést.
A Facebook-nak nem ez lesz az első próbálkozása a szabad levegős hűtésre, hiszen az oregoni szerverpark is ezen az alapelven működik. Ez nem csak roppant takarékos, de környezetbarát is.
Az új szerverpark Lulea városában fog felépülni, mely Svédország egyik kisvárosa, mindössze 45 ezer lakossal rendelkezik. A városban az éves középhőmérséklet plusz két celsius fok, ami számunkra lakhatatlannak bizonyulhat, ám a szerverpark számára ideális körülményeket biztosít a szabad levegős hűtéshez.
A további villamos energiát, melyet a szerverpark számára biztosítani kell, a közeli Lule folyó vízierőművei által biztosított megújuló energia biztosítja.
A Facebook új adatközpontja 15 ezer négyzetméter alapterületű lesz, ebből adódóan igen tetemes összeg kerül megtakarításra a szabadlevegős hűtés által. Még így is hozzávetőlegesen 120 megawatt lesz a Facebook új adatközpontjának fogyasztása, amihez nagyon jó körülményeket biztosít a hozzáférhető vízienergia, amit a Lule folyó gátjain épült vízierőművek biztosítanak.
A Facebook ötlete nem számít újdonságnak, a Google nemrég Finnországban épített ki szerverparkot, egy régi papírüzemet vásárolt meg és alakított át. Ebben az esetben is a két fő szempont a vízierőművek által biztosított olcsó megújuló energia, valamint a hideg külső hőmérséklet volt.
Természetesen, a Facebook szempontjából az is erősen közrejátszott, hogy Svédország informatikai infrastruktúrája igen fejlett.