Tízmilliárd dollár környékén várható a tőzsdei bevezetés hozama május második felében a Facebook tulajdonosi körének.
A Facebook tíz százalékos tőzsdei kibocsátásának várható bevétele igen tisztességes eredménynek számít egy hét éves cégnél. A Facebook itt is rekordokat dönthet, a sikertörténet hét éve egy kollégiumban indult Mark Zuckenberg ötletéből, azonban a tulajdonrész háromnegyede befektetők, társalapítók régi alkalmazottak kezében van.
A felvásárlási kísérleteknek eddig ellenálló Facebook huszárvágása érthető, hiszen az egymilliárd felhasználó és a tavalyi több mint négymilliárd dolláros bevétel stabil befektetést ígér, mindazonáltal az irányítás továbbra is a régi kezekben marad. A statisztikák alapján azonban a növekedés a felhasználók körét tekintve a fejlődő országokban továbbra is folyamatos ugyan Mexico, Brazilia, India, Indonéz szigetvilág esetében is, de a nyugati jóléti társadalmak esetében a NAGY BOOM már lecsengett, a ki, illetve belépők igen kevés elmozdulást produkálnak éves szinten.
Válság ide vagy oda a fogyasztói társadalom rögzülései továbbra is működnek a legújabb 4.-6.-54.-dik generációs kütyüpiac a nem ritkán gyermekmunkával előállított „legújabb, legjobb, leg…” eladási statisztikáit az internetes reklámok igen erősen megnyomják.
A Facebook tehát jó időben lép piacra részvényeivel, az idő majd megmutatja, hogy a fejlődés töretlen marad-e. A fejlett piacokon milyen újítás bevezetésével állhat ismét növekedési pályára a felhasználók számának növelésében. A Facebook közösségi oldalak közötti elsősége egyelőre vitathatatlan, azonban a nagy rivális hosszú távon a Google lehet, egy ilyen háború azonban anyagi erőforrások intenzív bevonását igényli, ennek eszköze lehet a májusi részvénykibocsájtás. A Wall Street tehát örül, hiszen eddig nem sikerült a Facebook általuk való tőkeemelése.
A Facebook ezután pontos adatokkal kell, hogy szolgáljon pénzügyeiről, az eddigiektől eltérően, hiszen a tőzsdei bevezetésnek ez az egyik alapfeltétele. Azonban elemzők szerint a Facebook a jövő internete. Igaz ugyan, hogy az online piac amerikai szegmensében több mint huszonöt százalékos a részesedése, azonban a hirdetési bevételek körülbelül egy hatoda vándorol csak hozzájuk. Tehát a Facebook esetében a meglévő piaci profit is emelhető még.
A Facebook új hirdetési módszerei nem kis mértékben a bannerfóbiában szenvedőket is visszaterelgeti a kattintgatáshoz. A Facebook részvény tehát nagy dobásnak várható, azonban hosszú távon érdemes lesz figyelni a piaci elmozdulásokat.
Írta: Balla Csaba