ACTA törvény aláírva

ACTA törvény aláírva

Tokióban több mint húsz EU tagállammal egyetemben múlt szombaton Magyarország is aláírta az ACTA törvény bevezetésének szándéknyilatkozatát.

ACTA törvény a szólásszabadság ellen

Több EU tagállam megpróbálta titokban tartani a lakosság előtt szándékát, hiszen a legtöbb bíráló szerint ez a szólásszabadság korlátozását jelenti. A jogvédők, szerzői jog tulajdonosok a kormányokkal karöltve a média kizárásával már évek óta dolgoztak az ACTA törvényen.

Magyarországon a szabad sajtónak köszönhetően természetesen igen kevés tájékoztatás jutott el a lakosság köreihez a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás aláírásának kormányzati szándékáról.

Az érdekegyeztetés a polgárság, mint felhasználó és a kormány között igen csekély mértékű volt, demokrácia esetén ez problémás lehet, hiszen az ACTA törvény igen tág mozgásteret nyújt a hatalom részére, a szólásszabadság és személyiségi jogok fölé helyezni a szerzői jogokkal rendelkező mega multinacionális cégek érdekeit.

Az amerikai SOPA, PIPA törvénytervezet a közfelháborodásnak, egységes fellépésnek köszönhetően elbukott. Azonban a szabadság torkán gumicsont helyett most Mammut csontot tuszkolnak le alattomban. Az interneten még lehet kutakodni a Svéd, Német szerzői jogvédelem ténykedéseiről, az ACTA nélkül is óriási tízmilliós bírságok kiszabásával fenyegetőzve, kiszámlázva már gyermekek öngyilkosságához is hozzájárult.

ACTA törvény a szólásszabadság ellen

Maga a törvény nem titkos azonban megfogalmazásai oly tágak hogy akár az összes fénymásoló és nyomtató is szerzői jogok megsértésére alkalmas eszköz lehet. Érdekességként megemlíthetjük, hogy állítólag a divx lejátszó szoftverek jogai a Time Warner kiadó tulajdonát képezik használatukról a cég akár IP címmel együtt értesítést kaphat jogsértés lehetőségéről, hiszen divx formátumban nem adnak ki filmeket. A törvény megfogalmazásainak homályossága, kétértelműsége a jogvédők szerint a vétlen jogsértések kriminalizációjával járhat.

A németországi szerzői jogi törvényekre való hivatkozással az internetszolgáltatók kénytelenek a fájlcserélő személyek adatait kiadni, ezután a személyes megkeresések következnek, ahol néhány száz euro ellenében a kiadók elállnak a peresítéstől. Azonban Németország még nem írta alá az ACTA-t. Mi lesz az aláírás után? Az egységes fellépés nem várhat, hiszen az EU a nyáron egységes törvényként ráerőszakolhatja több tízmillió emberre az irreális bírságok lehetőségét.

Az Anonymus helyi tagozata Szlovákiában már egy kormányzati oldalt órákra leblokkolt az ACTA törvény elleni tiltakozásul 2012. Január 26.-án.
 

Írta: Balla Csaba