Anonymus FBI konferenciabeszélgetést hallgatott le

Anonymus FBI konferenciabeszélgetést hallgatott le

Január közepén Anonymus bekapcsolódott az FBI konferencia beszélgetésébe, amely az Anonymus hackercsoport utáni nyomozással foglalkozott brit és amerikai részvétellel.

 

Legalábbis a YouTube-ra felkerült mintegy tizenhét perces beszélgetés eredetiként való elfogadása ezt bizonyíthatja. A felvételen hackerek letartóztatásáról és egy már letartóztatott hacker tárgyalásának elnapolásáról is szót ejtenek.

Anonymus a konferenciabeszélgetés meghívóját is csatolta a feltöltéshez. A csoport nem hozta nyilvánosságra forrásait, azonban további felvételek is követhetik a jelenlegi megosztást. Az adatokhoz vagy egy szimpatizáns (nyomozó?) vagy, egy ügynök feltört levelezése segíthette az internet szabadságharcos csoportját.

A nyomozás, ellenlépések tehát nemzetközi szinten megindultak az Anonymus csoport tagjai, valamint szimpatizánsai után. Azonban a kezdeményezés egyre nagyobb hírverést kapván, lassan nemzetközi tömegmozgalommá is alakulhat.

A főleg a tömegek jogainak csorbítása ellen kiálló és aktívan küzdő csoport pozitív céljainak ismeretében ez nem is csoda, hiszen a szabad internet és a szólásszabadság közös érdeke földünk civilizált lakosságának is.

Az eszközök nem szokványosak ugyan, de a terrorista és az antiterrorista megnyilvánulások között leginkább a nézőpont a különbség, hiszen a nemzetközi jog az államterrorizmus fogalmát ritkán ismeri el. Azonban a titkos illegális szervezetek által kitervelt és végrehajtott terrorcselekedetek esetén szervezett terrorizmusról beszélhetünk.

Az ACTA törvényt az államokra ráerőltetve, a néptömegek megfélemlítése céljából bizonyos hatalmak érdekében, akár terrorizmusként is felfogható. Anonymus tehát egy bizonyos nézőpontból antiterrorista akciókat hajt végre. Nem csak magukért, értünk is.

 

Írta: Balla Csaba