Justin Timberlake a MySpace-be invesztált jelentős pénzmennyiség mellett ötletek és új fejlesztések által válhat a hanyatlásnak indult közösségi szolgáltató megmentőjévé.
Az egyik legújabb a MySpace TV, a Panasonic együttműködésével megvalósuló szolgáltatás az internetes HDTV vételére alkalmas készülékeken lesz elérhető. A MySpace Music Player szintén a felhasználóknál nagy sikert arató szolgáltatás.
A rádió, a letöltés kiküszöbölése melletti zenehallgatás, kényelmes, könnyen kezelhető megosztási lehetősége, valamint közösségi szolgáltatásai tekintetében azonban igen erős.
Justin Timberlake anyagi és szellemi befektetése csak januárban több mint egymillió új regisztrációt generált az oldalon, és a napi átlagban mintegy negyvenezer új felhasználó ismét felszálló ágra helyezte a MySpace népszerűségét.
Az alig harminc éves néhai N’Sync tag Justin Timberlake az énekes és színészi pálya mellett tehát IT üzletemberként is sikeresen indít.
A MySpace nagy kihívást jelenthet számára, hiszen a majdnem folyamatos hanyatlás már évek óta tart a közösségi szolgáltatónál, és a nyár eleji eladás alkalmával is jóval alacsonyabb összegért kelt el a közösségi portál, mint amire eredetileg számítottak. Kíváncsian várhatjuk tehát, hogy hosszútávon a lendület kitart-e, új szolgáltatások tekintetében milyen mértékben képes megújulni, fejlődni a MySpace.
Írta: Balla Csaba