A Facebook az alapértelmezett

A Facebook az alapértelmezett

Azt mesélik, hogy a Facebook elrejti az általunk megadott e-mail címet, és a saját maga által generáltat írja a helyére. És tényleg.

Úgy is fel lehet fogni, hogy egyszerűsödik az életünk, nem kell többet a levelezésünkkel bajlódni, minden egy helyen lesz, a Facebook segít. Azon se kell törni a fejünket, milyen frappáns álnevet vagy könnyen megjegyezhető számkombinációt alkalmazzunk, a Facebook ezt is jól kigondolta helyettünk, a nevünk mögé biggyesztett egy számot, a vége pedig @facebook.com.

Igaz, nem túl elegáns, ahogy ez történt. Mert értesítést sem küldtek, hogy lett egy újabb e-mail címünk. És az sem illő dolog, hogy az általunk megadott, használt – netán kedvelt – címünk pedig eltűnt. Egyszerűen átírták. Ha ezzel az aktussal az volt a cél, hogy teljesen átszoktassanak bennünket a Facebook felületére, hogy hagyjuk el a régi levelezőnket, akkor egy kicsit mellétrafáltak. Talán nagyon is. Mert akárhogy is, de önkényesen megváltoztatták a személyes adatainkat, és biztosra veszem, hogy ezt sokan rossz néven veszik. Ráadásul azok szerint, akik már kipróbálták, nem is túl megbízható a rendszer.

Persze, ha már észrevettük a változást adatlapunkon, és azt szeretnénk, ha visszaállna a régi rend, akkor annyit tehetünk, hogy újból láthatóvá tesszük az eredeti címünket, de az ajándékba kapott is megmarad, ha akarjuk, ha nem.