A Google okosszemüvege

A Google okosszemüvege

A keresőcégként már jól ismert Google ezúttal egy igazi különlegességgel rukkolt elő. Egyelőre csak a demó változattal, de a szerencsés tesztelők tapasztalatai többnyire jók.

A Google Glass előkészületeinek híre már februárban kipattant, ám a bemutatásra csak most került sor. És első ránézésre valóban leginkább egy szemüvegre hasonlít az a szerkezet, amelyet néhány napja mutatott be a Google egy konferencián. A célja a kommunikáció egyszerűbbé tétele. Viselője használhatja telefonként, de képes továbbítani az általa látott képet, hallott hangot. Ezt már feltalálták, mondhatnánk, de ez a kütyü kicsi, könnyű, és szabad a kezünk akkor is, ha éppen használjuk. A konferencián jelenlevők élőben láthatták ugyanazt, amit egy ejtőernyős ugrás közben. De ennél életszerűbb helyzetekben is kipróbálták a csodaszemüveget, például a kisbabájával otthon lévő anyuka élő adásban közvetítette a távol lévő apukának a bébi legújabb produkcióját. (Ettől a baba még nem látja az apukáját, pedig az is fontos lehetne…)

Egyelőre tesztelik, több verzióban is – Home, Explorer Edition –, a kipróbálók lelkesek, és a Google fejlesztői abban bíznak, továbbra is fáradhatatlanul feszegetik a csodakészülék határait, gyűjtik a tapasztalatokat, amelyek ismeretében aztán lehet tökéletesíteni az eszközt.

Húsz éve még nem tudtuk elképzelni, ami ma már fel sem tűnik: hogy ha felszállunk a villamosra, szinte mindenki valamilyen kütyüvel babrál, valaki nem jelenlévővel beszél. Kommunikál. Ebben nem lesz változás, legfeljebb csak szemüveggel fogunk kommunikálni. Egyelőre kíváncsian várjuk a Google Glass végleges változatát.