A múlt héten önkényesen átállított alapértelmezett e-mail címek tegnap az okostelefonokba is átszivárogtak, mindezt a Facebook programhibával próbálja igazolni.
Múlt héten a Facebook felhasználók észrevehették, hogy megszokott e-mail címeik helyett a Facebook saját e-mail címet generált és automatikusan alapértelmezettnek generálta azokat. Pár nappal később ez átszivárgott az okostelefonokba is, mely már súlyos méreteket öltött, ugyanis nagyon sokan elveszítették, nem kapták meg leveleiket, valójában kitört a káosz.
Első ránézésre azonnal látható, hogy ez egy erőszakos húzás a Facebook részéről, mellyel a konkurens Gmail levelezőjét támadta, hiszen így könnyedén megkaparinthatott több százmillió felhasználót, ami egy-két nap alatt máshogy nem lett volna lehetséges. Ám azt azért mégsem gondolhatták komolyan, hogy ebből nem lesz botrány, hiszen amellett, hogy adatvédelmi vétség történt, rettenetes káosz alakult ki a felhasználók levelei között.
A Facebook szóvivője tegnap végül magyarázatot adott, miszerint programhiba következtében alakult ki ez a lehetetlen helyzet. A facebook.com végződésű e-mail címeket valóban ők hozták létre, ám nem akarták kicserélni a meglévő e-mail címeket és nem akarták alapértelmezettnek beállítani, csupán a privát e-mail címek mellé akarták tenni, hogy ezzel reklámozzák saját levelezőrendszerüket. A Facebook szóvivője szerint a programozók folyamatosan dolgoznak a régi állapot visszaállításán.
A Facebook magyarázkodása akár elnézés kérésnek is elment volna, ha a szóvivő nem használja ki a lehetőséget, hogy az új levelezőrendszert azonnal reklámozni kezdje. Így azonban elég nyilvánvaló, legalábbis ésszerűnek és egyértelműnek látszik, hogy akár előre tervezett akció is lehetett az állítólagos programhiba.