Vegyük komolyan a hőségriadót! Ne csak magunkat, hozzátartozóinkat védjük, de fontos elektronikai eszközeinket is!
Vigyázzunk rájuk, hiszen meghibásodásuk nemcsak virtuális kapcsolatainktól foszthat meg bennünket, de gyakran munkánkban is akadályozhat! Ha jól belegondolunk, a jelenség teljesen logikus: a működéshez minden kisebb-nagyobb kütyünknek energiára van szüksége, amelynek egy része hővé alakul. Ez a hő a ventilátorok vagy hűtőbordák segítségével kiáramlik a környezetbe, azonban ha ott is túl meleg van, gyakorlatilag képtelenség lehűteni az eszközt. Ennek következménye lehet a hibás vagy akadozó működés, esetleg leállás.
Mit lehet tenni? Az időjárást megváltoztatni nem tudjuk, de azért van néhány trükk, amelyekkel segíthetünk eszközeinknek, hogy épségben átvészeljék a hőhullámot.
Biztosítani kell a szellőzésüket. Az asztali gépeknél a legegyszerűbb a helyzet, hiszen az is elegendő lehet, ha csak kimozdítjuk eddigi helyéről, főként ha körül van zsúfolva más eszközökkel vagy betolva egy meleg sarokba. Levehetjük a ház oldalfalát is, ha pedig ezt megtettük, ne legyünk restek kitakarítani a gép belsejét. Erre speciális eszközök állnak rendelkezésünkre, de egy porszívó is csodákra képes. A por ugyanis komoly ellenség, alattomosan támad és sok kellemetlenséget okozhat. Érdemes hordozható gépeinket is portalanítani – különösen ilyenkor, extrém melegben –, de ehhez inkább kérjük szakember segítségét.
Általános szabály tehát, hogy berendezési tárgyainkkal – netán más működő elektromos eszközökkel – körülbástyázott eszközeinket engedjük szellőzni, mozdítsuk ki őket megszokott helyükről, távolítsuk el a lerakódott port, kerüljük a felmelegedést okozó műveleteket (pl. a dvd-meghajtó folyamatos használatát). Mobil kütyüinket (GPS, telefon) pedig ne hagyjuk felhevülni – például leparkolt kocsinkban –, mert akkumulátoruk legrosszabb esetben fel is robbanhat a felforrósodott belső térben.
Sajnos a víz csak nekünk hozhat felfrissülést, telefonunknak csak árthatunk, ha vízbe ejtjük. A sós víz egyenesen „halálos”. Ha hazai vizeinkben történik a baleset, a legjobb, ha nem teszünk semmit – ne próbáljuk használni, és végképp ne akarjuk feltölteni! Szerencsés esetben a telefon magától is kiszárad, de ha biztosra akarunk menni, vigyük szervizbe.