A Wikipédia Oroszországban is tiltakozik

A Wikipédia Oroszországban is tiltakozik

Ahogy januárban az angol, úgy most az oroszországi Wikipédia tiltakozik 24 órás elsötétítéssel az internet szabadságát korlátozó törvényjavaslat ellen.

Az internetezők nehezen viselik a cenzúrát, hiszen a dolog lényege éppen az információk szabad áramlása volna. Világszerte felháborodást keltettek a próbálkozások, hogy törvényekkel korlátozzák ezt a szabadságot, így volt ez Amerikában és az EU tagállamaiban is, most pedig az orosz parlamentben készülnek megvitatni egy tervezetet, amely kitalálói szerint természetesen ártalmatlan, hiszen csak a felnövekvő generációt akarják megvédeni az internet ártalmaitól. A tervezetben azt javasolják, hogy a mindenkori kormány – és csakis a kormány – dönthesse el, melyek legyenek a betiltandó oldalak. A törvényjavaslatnak bírálói is vannak, szerintük sokkal inkább a politikai ellenzék elhallgattatása a cél (mint ahogy nemrégiben arra is törvényt alkotott a Duma, hogy az utcán demonstrálók is büntethetők legyenek). Csakhogy amíg az utcai tiltakozók között ritkán vannak külföldiek, addig az internet nemzetközi – ez is természetéből fakad –, és szabadságának védelmezői is „nemzetköziek”. A Wikipédia is felhívással fordult az internethasználókhoz, hogy velük együtt tiltakozzanak a cenzúra bevezetése ellen, mert az veszélyes az egész emberiség előtt nyitva álló szabad tudásra.

Sajnos nagy esély van rá, hogy a tervezetet elfogadják, pedig mind ez idáig Oroszországban a hatalom nem próbálta semmilyen módon korlátozni az internetet. Meglátjuk, a közösségi oldalak felháborodása és a Wikipédia tiltakozása ellenére megszületik-e az új törvény.