A Facebook lebuktatott egy pedofilt

A Facebook lebuktatott egy pedofilt

Első olvasásra rendben van, hiszen a pedofilokat le kell buktatni. De a módszer felvet néhány kérdést a Facebook működésével kapcsolatban.

Nem nálunk történt az eset, hanem a messzi Amerikában. Egy harmincas éveiben járó fiatalember randevúra hívott egy 13 éves lánykát másnapra, amikor vége az iskolának. Az ismerkedés helye a Facebook volt, de nem sok időt töltöttek a virtuális világban. Ez a kevés is elég volt azonban ahhoz, hogy a közösségi médium munkatársai felfigyeljenek az esetre és jelentsék a rendőrségnek. A szót tett követte, a rendőrök pedig a pedofil csábítót, majd le is tartóztatták. A lány megmenekült, a férfi pedig – remélhetőleg – megkapja büntetését. Ez a történet tehát jól végződött, mégis sokakban kelthet aggodalmat, hogyan szúrták ki éppen ezt a beszélgetést a Facebook munkatársai.

Nyilván úgy, hogy a többit is figyelik. A Facebook egy algoritmus segítségével elemzi a felhasználók kommunikációját, talán a mi kommunikációnkat is. Az algoritmus pedig dolgozik fáradhatatlanul, és ha veszélyt érzékel, jelez. Ekkor jön az ember, aki aztán mérlegeli, valóban veszélyes-e valamilyen szempontból a beszélgetés. Ha úgy ítéli meg, hogy igen, értesíti az illetékes hatóságot.

Nekem ugyan nincs üldözési mániám, sem bűnözői hajlamom, mégis kellemetlenül érzem magam. Ezek szerint nem lehet tudni, ki mikor néz bele a nem mindig intim, de nem is feltétlenül publikus beszélgetéseimbe. Mit ítél veszélyesnek az algoritmus (vagy annak írója), és mit a Facebook munkatársa? Természetesen nem akarom egy kalap alá venni magam a fenti pedofillal, és főként nem akarom őt védeni. Jobb lesz a világ, ha őt félreállítják, de tévedhet az algoritmus is és az ember is. Egyetlen dolog biztos, hogy nem vagyunk egyedül.