Kevesebb kártyás, több előfizetéses

Kevesebb kártyás, több előfizetéses

A mobiltelefonokról van szó természetesen. Azt mutatják a statisztikák, nemcsak az arányok tolódtak el, de az összes előfizetések száma is csökkent némileg.

Pedig a feltöltőkártyás telefonnal a költségek jobban kalkulálhatók, sokak szerint még olcsóbb is, ráadásul új szolgáltatók is piacra léptek, akik pont ilyet kínálnak. Igaz, ha el akarjuk számolni a vállalkozásban a telefonköltségeket, akkor nem a feltöltőkártyást választjuk. Ráadásul a szinte ingyen kínált okostelefonokhoz is havi előfizetés szükséges, no meg hűségfogadalom.

Sokan kezdeményezték a korábbi feltöltőkártyás, vagyis előre fizetett előfizetésük átalakítását a hagyományos havi előfizetéses konstrukcióra, és jelentős számú előfizető meg is vált korábbi kártyás számától, amelyet talán második vagy harmadik számként használt. Egy másik adat szerint viszont a korábban passzív előfizetők elkezdték használni a mobiljukat. Lehet, hogy a vezetékes telefonok rovására, erről nem szól a kutatás.

Mindenesetre érdekes. Fürkészhetjük az okokat: talán az elhúzódó válság, talán a szolgáltatóknak – vagy a készülékgyártóknak – nem éri meg támogatni a feltöltőkártyás előfizetéseket, vagy a beígért adó miatt változtattunk korábbi szokásainkon. Az elmondható, hogy telefonálunk azért – hiszen kommunikálni kell! –, de a korábbi évekhez képest kevesebbet. Most megint éppen ott tartunk, mint 2009-ben.