Abszolút biztos és kicsalhatatlan jelszó – ez eddig csak álom volt, de a kutatók szerint megvalósítható. Csak a tudatalattiban létezik, tudatos állapotban nem vagyunk képesek visszaidézni, de működik.
Vannak dolgok, amelyeket nem tudatos tanulással sajátítunk el. Például ahogy kisgyerekként elkezdünk beszélni, felismerve a szintaktikai szabályokat. Ugyan a dolog hosszadalmas, de a tudás egyre tökéletesedik, és nem is igen felejtjük el. Ráadásul nem szenvedünk közben, spontán módon, erőfeszítés nélkül tanulunk. (Bizonyára nem véletlen, hogy az oktatásba is kezdenek beszivárogni a játékos tanulási módszerek.) A jelenséget implicit tanulásnak nevezik a tudósok, és vele ellentétes jelentésű a vérrel-verejtékkel megszerzett explicit tudás.
Utóbbit elfelejthetjük, kikérdezhetik tőlünk (akár ki is kényszeríthetik belőlünk), de az implicit úgy marad meg a fejünkben, hogy nem is tudunk róla. Milyen jó lenne, ha jelszavaink, titkos kódjaink is így ágyazódnának be a tudatunkba, nem kellene explicit módon memorizálni őket, és még véletlenül sem tudnánk kifecsegni!
Állítólag lehetséges. Hriszto Bojinov és a Stanford néhány más kutatója – Reber és mások nyomán – önkéntesekkel kísérletezett. Az alanyoknak játszaniuk kellett, a játék során pedig észrevehetetlen ismétlődésekkel találkoztak, amelyeket egyre jobban tudtak megoldani. A mozdulatsor észrevétlenül rögzült, újra és újra egyre gyorsabban tudták felidézni, a játékban egyre kiválóbban teljesítettek. Valahogy így kellene rögzíteni jelszavainkat is, kár, hogy erre nincs mindig idő. Meg a felidézésre sem, ha ugyanezzel a módszerrel kell elővenni a tudatalattinkból. De néhány helyen – ahol nagyon szigorú biztonsági előírások vannak – talán használható lenne a kutatási eredmény.
