Aki nincs fenn a Facebookon, az szinte már nem is létezik. Sokak számára elképzelhetetlen, hogy lehet élet közösségi média nélkül is.
A Nielsen piackutató szerint a Facebook aktív látogatóinak a száma napjainkra majdnem elérte az egymilliárdot. Elképesztő szám. Azt jelenti, a világon cirka egymilliárd ember több-kevesebb rendszerességgel belép, posztol, játszik, üzen, megoszt. Közülük minden második pedig minden egyes napon megteszi. Egyértelmű, kiegyensúlyozott növekedés mutatkozik tehát Európában és a tengerentúlon egyaránt.
Mi is nap mint nap szembesülünk ezzel a növekedéssel. Lassan már nincs olyan tévéműsor, üzlet vagy fotópályázat, amelyiknek ne lenne Facebook oldala, amelyet természetesen feltétlenül lájkolnunk kell. Sokszor nincs is saját honlapjuk, így ha bármilyen információra van szükségünk, csak a Facebookon keresztül érhetjük el – kötelező belépés és tetszésnyilvánítás után természetesen. Mit mondjak, nagyon bosszantó, ha nem mindig és mindenhol akarunk klubtagok lenni, hanem egyszerűen csak tájékozódnánk.
Nem akarom vitatni a népszerűség jogosságát, hiszen nekem is számtalan alkalommal volt hasznomra, fontos a munkámban is, és néha a privát kapcsolatok ápolásában is. (Bár ezen a téren még mindig a hagyományos szemtől szemben módszer híve vagyok, és csak ha az nem működhet, akkor jön az elektronika.) De őszintén sajnálom azokat, akik itt élik az életüket, akiknek fáj, ha egy pillanatra el kell szakadni a géptől. És nehezen tolerálom, ha az én diszkrét oldalamon megjelenik egy poszt egy ismerősömtől (aki tényleg csak ismerős, nem az anyám, nem a barátom), hogy ki vagy mi a kedvence, kivel és hol nyaral, mikor van a születésnapja. Szerintem még tanulnunk kell, mit osszunk meg és mit ne. Talán ahogy fejlődik a Facebook, fejlődünk vele mi is.
