Mark Zuckerberg a Facebook jelenéről és jövőjéről

Mark Zuckerberg a Facebook jelenéről és jövőjéről

Mark Zuckerberg San Franciscóban a TechCrunch nevű rendezvényen beszélt. Ezt követően majdnem öt százalékkal nőtt a Facebook tőzsdei árfolyama.

A néhány nappal ezelőtti eseményen szólalt meg először Zuckerberg, amióta néhány hónapja megindult a Facebook tőzsdei kereskedése. Minthogy a részvények eddigi teljesítménye egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, sokan kíváncsiak voltak, hogy vélekedik a helyzetről Zuckerberg.

A tőzsdei mélyrepüléssel kapcsolatban Zuckerberg közölte, hogy ő hosszú távon gondolkodik. A hálózat folyamatos fejlesztésével és kitartó munkával előbb-utóbb növekedést fognak elérni, így megéri a befektetés is, a cég dolgozóinak pedig megéri maradni.

A fejlődés egyik fontos momentuma, hogy javítsanak a közösségi oldal mobilos használatán. Hamarosan elő is rukkolnak új androidos applikációjukkal, de saját fejlesztésű telefonon nem dolgoznak. Ha pedig a felhasználók telefonjukon is használják az oldalt, remélhetőleg a reklámokból származó bevételek is megugranak.

Zuckerberg most nyilatkozott először arról is, milyen terveik vannak az Instagram fotómegosztóval. Továbbra is külön dolgoznak, de egyre szorosabb együttműködésben, a kölcsönös előnyök reményében.

A játékok is egyre nagyobb számban vannak jelen az oldalon, ez pedig komoly bevételt is generál, ezért foglalkozni kell a témával.

A Facebook leggyengébb láncszeme a keresés, hatékonyságát mindenképpen növelni kell.

Zuckerberg – úgy tűnik – tisztán látja a helyzetet, és határozottan kitűzte a feladatokat a célokhoz. Egyértelmű beszéde és magabiztos fellépése szimpatikus volt, és az árfolyam emelkedés azt jelzi, hogy hiteles is.