A fenti mennyiségből válogatva hozták létre az Informatikatörténeti Múzeum gyűjteményét Szegeden, amely a Szent-Györgyi Albert Agórában várja az érdeklődő látogatókat a jövő év elejétől.
Akik nem most kezdték, bizonyára rengeteg olyan eszközzel találkoznak majd, amilyeneket pár éve még ők is használtak vagy láttak használni. De igazi kuriózumok is ki lesznek állítva, olyan berendezések, amelyeknek szó szerint nincs párja sehol a világon. Külön érdekesség, hogy az eszközök nagy része mindmáig üzemképes maradt, annak ellenére, hogy korábban a tárolás körülményei nem éppen ideálisak voltak. 1975-től gyarapodik a gyűjtemény, a számítástechnika térhódításával és fejlődésével egyre intenzívebben. A hatalmas mennyiségből válogatták az állandó kiállítás technikatörténeti részét.
Lesz azonban egy tudománytörténeti rész is, ahol elsősorban a magyar származású tudósoknak szánnak megkülönböztetett figyelmet, köztük Neumann Jánosnak és Kalmár Lászlónak.
Várhatóan az új létesítmény méltó otthona lesz nemcsak az Informatikatörténeti Múzeumnak, de a Szegedi Biológiai Kutatóközpont látványlaboratóriumának, valamint az épületben helyet kapó más létesítményeknek is. A Szent-Györgyi Albert nevét viselő új kulturális és tudományos központ feladata azonban nemcsak a tudománytörténet bemutatása, nagy hangsúlyt fektetnek a szegedi tudományos élet jelenkorára is.
A létesítmény Szeged központi részén, könnyen megközelíthető helyen található, nevét pedig a szegedi polgárok szavazatai alapján kapta. A Nobel-díjas kutató, a Szegedi Tudományegyetem egykori rektora éppen 75 éve kapta meg a Nobel-díjat. Ebből az alkalomból idén több tudományos és kulturális rendezvénnyel emlékezett meg Szent-Györgyiről Szeged városa.