Happy birthday, Google!

Happy birthday, Google!

Hihetetlen, már 15 éve, hogy szinte nem is használunk más keresőt. Egyben pedig már elképzelhetetlen, hogy valaha másképpen volt.

A 90-es évek végén még gyerekcipőben járt az internet. Inkább csak csodálkoztunk, ha néha ráakadtunk valami érdekesre, de konkrétan keresni szinte lehetetlenség volt. Ez adta az ötletet Sregey Brin és Larry Page egyetemi hallgatóknak, hogy fejlesszenek egy keresőmotort, és 1998-ban útjára indítsák a Google-t. Hogy valami pénzt is hozzon a konyhára, online hirdetési szolgáltatást kapcsoltak a kereső mellé. Bejött, a cég hamar kinőtte magát.

Aztán 2004-ben bevezették a Gmailt, az ingyenes levelezőt, hatalmas tárhellyel. Először csak a meghívottaknak, majd a nagyközönségnek is. 2007-től pedig a céget már a tőzsdén is jegyzik. A szárnyalás eddig tartott. Innentől nem olyan egyértelmű és töretlen a fejlődés. Kimaradtak például a közösségi médiából. Egy gyönge próbálkozás után most a Google+ sem szerepel túl fényesen.

A Google Earth és Google Maps szolgáltatás, később a Street View jól indult, de sajnos botránnyal folytatódott a titkos adatgyűjtések miatt. A YouTube is áttörést hozott a saját területén, a Google fel is vásárolta. 2008-tól pedig már saját böngészője is van, sőt már okostelefonokon is használhatjuk a Google-t. Mára a legtöbbön Android fut.

Aligha akad olyan user, aki ne használná vagy a keresőt, vagy a levelezőt, vagy ne böngészne néha a Google térképeken, illetve a YouTube klipjei között. És akkor még nem beszéltünk a többi fejlesztésükről, robotjárművekről, szemüvegbe épített komputerekről, meg amit még el sem tudunk képzelni…