“A Star Trek szuperszámítógépének első nyomai már megtalálhatók az android telefonodon is” – mondja Amit Singhal, a Google keresési részlegének feje – “most szeretnénk arra a pontra eljutni, ahol megfelel a fogkefe-tesztnek, azaz legalább kétszer lesz használva naponta.”
Singhal szerint ez 3 éven belül be is fog következni. És 5 év múlva már el sem fogjuk hinni, hogy nélküle is tudtunk élni. Ez a legizgalmasabb időszak, amelyet valaha is átéltem a keresésfejlesztésben. 22 éve csinálom, a Google-nál 12 éve, szóval fel tudom mérni az eredményeket” – mondja Singhal – “reggelente teljesen felspannolva megyek dolgozni”.
“A Star Trek számítógépének mintájára csinálunk mindent. Kirk kapitány soha nem húzta ki a billentyűzetet és nem használt egeret sem. Tehát a gépnek fel kell ismernie a beszédet. A Star Trek-es gép nem lesz metafora többé.” A Google kereső már ma is nagyon intelligens, mert ha például Tom Cruise magasságára kíváncsi az ember, és beírja, hogy “Tom Cruise magasság”, akkor az első találatban rögtön ott látja, hogy 170 cm. Ez azért van, mert a Google keresője érti a koncepciót. A tudásgrafikon (Knowledge Graph) kifejlesztésével még emberibb lesz a gondolkodása. Nemcsak emlékeztetni fog, hogy indulnod kell a reptérre, de figyelmeztet a dugóra, és mire odaérsz, a beszállókártyádat is elintézi.
Írta: Dorkó Helga