Author : Franky Silver

Rendszeres Twitter leállások

A Twitter egyértelműen nagyobb forgalmat bonyolít, mint amit a szolgáltató képes kiszolgálni, ennek köszönhetők az egyre gyakoribb leállások. A két nappal ezelőtti szünetelő, illetve részleges Twitter szolgáltatás nem éppen egyedülálló jelenség, ugyanis múlt hónapban négy nagyobb leállás is volt, nem is számolva a kisebb problémákat. Bár a leállás csak részleges…

Karhatalmi erőfitogtatás vagy infrastruktúra fejlesztés a pekingi követőrendszer?

A kínai kormány új rendszert tervezett az infrastruktúra javítása céljából, melynek alapján minden bekapcsolt mobiltelefon térbeli mozgását tudja követni. Mivel Pekingben a tömegközlekedés katasztrofális, ezért a kormány úgy gondolta, nincs más megoldás a városlakók mozgásának felmérésére, mint egy rendszer, mely a mobilfelhasználókat képes jelen időben követni. A rendszer bevezetése által…

Hamarosan 3 millió magyar Facebook felhasználó lesz

A magyar Facebook felhasználók létszáma már két hónappal ezelőtt átlépte a két és fél milliós nagyságrendet, és a 3 milliós közösségi létszám már csak napok kérdése. Ez a számadat kizárólag a Magyarországon élő felhasználókat jelöli, tehát ennél jóval több a valós magyar felhasználók létszáma. A hirtelen növekedés hozzávetőlegesen ugyanilyen mértékű…

A Facebook értéke 50 milliárd dollár

„Aki nincs a Facebook-on, az nem is létezik.” Ez a szállóige gyorsan elterjedt, és valóban a tavalyi évben tartolt a Facebook, év végére elérte az 50 milliárd dolláros cégértéket. Ezen kívül Mark Zuckerberg lett a tavalyi „év embere”, valamint filmet is készítettek a kezdeti időszakról, ami igen nagy közönségsiker lett….

Helyreálltak a Gmail fiókok

Pár nappal ezelőtt pánikhangulat lett úrrá a Gmail felhasználók között, ugyanis 150 ezer Gmail fiók tartalma törlődött, amit mostanra sikeresen helyreállított a Google. A történet végül jól végződött, mert minden Gmail fiókot sikerül eredeti állapotába visszaállítani, és nem történt semmilyen adatvesztés, ám ez a kis botlás a Google részéről legalább…

A Twitter egyre sikeresebb

Pár nappal ezelőtt 4,5 milliárd dollárra értékelték a Twittert, ami egyre nagyobb léptékben tör előre a közösségi piacon. A Twitter 2006-ban jött létre, mára 200 millió felhasználóval rendelkezik. Annak érdekében, hogy a közösséget megtartsa és a számokat növelni tudja, alapvető változtatások szükségesek a portál üzleti modelljével kapcsolatban. Jelenleg az elhelyezett…

Haldoklik a MySpace

A MySpace már a tulajdonosok szerint is erőteljesen haldoklik, a közösségi portál évek óta a hanyatlás felé tart. Az évek során megpróbálkoztak különböző fejlesztésekkel, újításokkal, de ez nem volt elegendő ahhoz, hogy megtartsák a felhasználókat. Funkcionálisan nem érte el azt a színvonalat, ami ma már elvárható egy közösségi portáltól. A…

A legolcsóbb androidos tablet

Hazánkban jelenleg az iRobot terméke a legolcsóbb androidos tabletek tekintetében, az Eken Tablet PC iRobot KS07MID Apad, ami jelenleg 40 ezer forintba kerül. Ez az olcsó tablet negyedébe kerül, mint a Samsung Galaxy, ám ez nem véletlen, igen jelentős minőségi különbség van közöttük. Ez a tablet alkalmas internetezésre, filmnézésre, zenehallgatásra,…

A Microsoft Office és a Google együttműködése

Mostantól lehetséges a közös munka egyidejűleg a Microsoft Office irodai szoftvereivel a Google révén. Eddig a Google Docs volt az egyetlen lehetőség arra, hogy közös munkafolyamatokat végezzünk online, ám ennek megvoltak a maga hibái. Előfordult, hogy bizonyos elemek elvesztek vagy átalakultak, és egyéb hibák is történtek konvertálás közben. Ez a…

Új mobilnet a TV2-nél

Új mobilszolgáltatás indul hazánkban, a TV2 Mobilnet, ami alapjaiban egy teljesen új fajta Vodafone szolgáltatás lesz, illetve a Vodafone rendszere lesz a szolgáltatás hátterében. A szolgáltatás március elsejétől indul, és jegyrendszer alapú lesz, ami sok ember számára könnyebbséget jelent. A kezdőcsomagot a Tesco-ban lehet megvásárolni, az ára 4.990.- forint, amin…